A mai nap száz esztendeje annak, hogy 1915. május 31. és június 1. fordulóján lezajlott az első világháború legjelentősebb tengeri ütközete Jütlandnál. A több mint 8500 emberéletet követelő ütközet ugyan nem változtatott a hadászati patthelyzeten, a felvonuló erők nagysága szükségessé teszi, hogy külön megemlékezzünk erről az eseményről. Cikkünkben a csata brit olvasatát, szeletét adjuk négy különleges tengerész szemével. Különlegesek, ugyanis ők voltak négyen azok, akik a csatában tanúsított magatartásukért megkapták a legmagasabb rendű brit kitüntetést, a Viktória-keresztet. De hogy mi is kellett ahhoz, hogy elnyerjék ezt? Azt a cikkből megtudhatjátok!

Francis John William Harvey

1916. május 31-én 15:48 perckor Hipper admirális öt csatacirkálója tüzet nyitott David Beatty admirális csatacirkálóira, és ezzel kezdetét vette a jütlandi csata első szakasza, a csatacirkálók összecsapása. Bár papíron a brit hajók nagyobb tűzerővel rendelkeztek, de az erősebb páncélzatuk mellett a fényviszonyok és a brit gránátok selejtessége is a németeknek kedvezett. A két csatasort, a két zászlóshajó vezette, német oldalon a SMS Lützow (8 darab 30,5 cm-ese ágyú) brit oldalon a HMS Lion (8 darab 13.5 hüvelykes ágyú), amelyek párhuzamos irányt felvéve egymást vették célba. A német irányzóknak mindössze három percébe tellett eltalálni a brit hajót, de a becsapódó gránátok által okozott kár elhanyagolható volt. Néhány perccel később azonban a német ágyúk egy 400 kilós gránátja átszakította a Q-torony (hajófarától második) tetőpáncélját és felrobbanva a lövegek legénységének nagy részét megölte vagy megsebesítette.

A kevés túlélő között volt Francis John William Harvey őrnagy a királyi tengerészgyalogságtól (akkori hivatalos nevükön Royal Marine Light Infantry). A flotta minden hajójának bizonyos lövegeit a tengerészgyalogosok kezelték így a Lionon a Q-tornyot is. Harvey már a háború kitörésekor is a lövegtorony és hajó tengerészgyalogságának parancsnoka volt és mind a helgolandi mind a Dogger Bank-i csatában részt vett, több találatot elérve az ellenség hajóin. Halhatatlan hírnevét Jütlandnál azonban mással érdemelte ki.

Súlyos sérülései és szétzúzott lábai ellenére is sikerült megőriznie lélekjelenlétét és maradék erejével a torony hangcsövéhez húzva magát azonnal parancsba adta az alsórész legénységének a lőszerraktár elzárását és elárasztását. Ezután a mellette levő utolsó járni képes embert, egy tengerészgyalogos őrmestert a hídra küldte, hogy jelentést tegyen az történtekről. A neheze azonban még hátra volt. A toronyban dúló tüzeket nem sikerült teljesen megfékezni és a lángok nem sokkal később begyújtották a német találat után szanaszét heverő főtölteteket. Az ágyúk mellett felcsapó robbanás végzett a túlélőkkel, köztük Harveyval és a torony alsóbb részeinek legénységével is, majd megfordulva a szardíniáskonzerv módjára felgyűrt tetőpáncélon át távozott.

A nevezetes Q-torony

A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a lőszerraktár elzárt ajtaját csak az elárasztás következtében mögötte felgyülemlő víztömeg tartotta a helyén. A Lion így megúszta a lőszerraktár-robbanást, ami a csata során 3 brit csatacirkálóval és legénységük 3326 tagjával végzett. Közülük kettő, a HMS Indefatigable és a HMS Queen Mary a fentebb vázolt események folyamán robbant fel.

Az elkerült sors -  a felrobbanó HMS Queen Mary.

A hajón 1266 fő veszett oda, s mindössze 20 tengerész maradt életben a legénységből.

A Lion veszteségei így is súlyosak voltak. A csatát követő napon Harvey őrnagy súlyosan összeégett holttestét 98 társával együtt eresztették utolsó útjára a tengerbe. Többségük a Q-torony kezelője volt. De a legénység maradék megközelítőleg 1000 tagja - köztük Beatty admirálissal - Harvey őrnagynak hála túlélte a csatát, és hőstettével jogosan kiérdemelte a Viktória-keresztet.

A lángoló HMS Lion

Edward Barry Stewart Bingham

A túlélőknek azonban folytatnia kellett a harcot. Beatty zászlóshajója nem késlekedett a szívesség viszonzásával és negyed öt környékén a Lion 13,5 hüvelykesei sikeres találatot értek el a Lützowon. A levegőt keresztülszelő nehéz gránátok alatt ekkor indult rohamra a brit 13. romboló flottilla. A 12 romboló, köztük a HMS Nestor fedélzetén Edward Bingham parancsnokkal, teljes gőzzel száguldott a németek felé, hogy torpedótámadást indítson Hipper csatacirkálói ellen. A német admirális válaszul tizenöt rombolóját indította ellenlökésre, hogy felfogják a britek rohamát. A kibontakozó összecsapásban mindkét fél több torpedót indított ellenfele csatasora ellen. A britek bizonyultak ügyesebbnek, mert mindössze egyetlen egy csatacirkáló szenvedett el találatot, az SMS Seydlitz. Azonban hála a német mérnökök és hajóépítők professzionalistásának a páncélos mind sebességét, mind helyét a sorban tartani tudta a beömlő több száz tonna víz ellenére.

A rombolók támadása

A kis hajók közt kibontakozó közelharc forgatagában Bingham a Nestorral és testvérhajójával, a Nicatorral újabb támadást intézett a német cirkálók csatasora ellen és az egyre intenzívebbé váló elhárító tűz ellenére 3000 méterre sikerült azt megközelítenie, bőven a német óriások másodlagos ütegeinek hatékony lőtávolságába kerülve. A Nestort ekkor érte a sorsdöntő találat, mely előbb csak lelassította, majd teljesen mozgásképtelenné tette. Ezzel egy időben a horizonton feltűntek Scheer admirális csatahajói és Beatty felismerve helyzetét, hogy Hipper a csatahajók ágyúi elé akarta őt terelni, menekülőre fogta a dolgot. Bár a maradék torpedóit még kilőtte, a Nestor sorsa, kiszolgáltatva a csatacirkálók és csatahajók ágyúinak, meg volt pecsételve. A Nicatornak szerencsésen sikerült még visszavonulnia a brit csatacirkálók nyomában - állítólag csak már azután, hogy Bingham visszautasította kapitányának segítségnyújtását – de a magára hagyott, harcképtelen Nestor 17:30 körül elsüllyedt.

A HMS Nestor támadása

Legénységének túlnyomórésze, köztük Bingham is hadifogságba esett, de a rombolók elszánt támadásának vezetésével kiérdemelte a Viktória-keresztet. Nem sokkal távolabb a Nestor sorsán osztozott a HMS Nomad romboló is, mely szintén mozgásképtelenné válva vált a németek prédájává. Német oldalról a V-27 és a V-25 romboló süllyedt el az összecsapás során. Szerencsére mind a négy esetben a legénység nagy része túl élte az ütközetet.

John Travers Cornwell

Amint Jellicoe admirális - vezénylete alatt brit flotta derékhadával - megtudta, hogy Beatty felvette a harcot a német csatacirkálókkal rögtön segítségére küldte a parancsnoksága alatt levő maradék három csatacirkálót és kíséretüket Sir Horace Lambert Alexander Hood admirális vezetésével. Másfél órával később Hood hajói még mindig Beattyt keresték, de a németeket előbb találták meg. A HMS Chester cirkáló előtt 5:30 körül négy másik cirkáló sziluettje rajzolódott ki. Brit cirkálóknak gondolva őket a Chester közelebb húzódott hozzájuk, de hamarosan kiderült, hogy Friedrich Bödicker ellentengernagy négy cirkálójával állt szemben, melyek egyenként is mind fegyverzetben, mind méretben felértek az eredetileg a görög flottának készült brit hajóval.

A HMS Chester sérülései a jütlandi csata alatt

A kibontakozó egyenlőtlen küzdelemben a Chesternek mindössze egyetlen sortüzet sikerült ellőnie. A németek megszokott pontossággal vezetett tüze percek alatt elsöpörte a brit cirkáló ágyúinak legénységét. Összesen 17 német gránát érte a hajót, melyek 29 tengerészt megöltek és másik 49-et megsebesítettek. A magas veszteségek nagyrészt a lövegpajzsoknak tudhatók be, melyek sem térd alatt, sem hátulról, sem oldalról nem nyújtottak kellő védelmet a tüzéreknek.

Halálos sebet kapott a 16 éves John Travers Cornwell, az előfedélzeten álló löveg irányzója is, de egyedül a löveg kezelőszemélyzete közül súlyos mellkasi sérülése ellenére is felállt és újra elfoglalta helyét, s mialatt a hajóra záporoztak a német gránátok csendben állt az ágyú mellett, várva a parancsot, lábainál haldokló és halott bajtársaival. Teljes tizenöt percig maradt súlyos állapotában az ágyú mellett, míg végül a Chesternek sikerült elmenekülnie a túlerő elől, hála a hajótestet illetve a gépeket védő páncélnak. Ekkor érkeztek a fedélzetre a hajó orvosai, kik még mindig a posztján találták a fiút, szemeivel az ágyú irányzékán, mellkasában repeszdarabokkal.

A harcképtelenné vált cirkáló hazafele vette az irányt. Két nappal később, immár a szárazföldön egy kórházban, John Cornwell belehalt sebeibe. Három hónappal a történtek után a Chester parancsnoka, Robert Lawson kapitány tárta feljebbvalói elé a történteket. Miután az Admiralitás elfogadta propozíciót Cornwellt teljes katonai tiszteletadással temették újra.

Hőstettének emlékét őrzi többek között az Imperial War Museumban megtekinthető 5.5 hüvelykes ágyúja, illetve az Egyesült Királyságban és a Nemzetközösségben használt Cornwell cserkészjelvény, melyet csak kivételes elkötelezettséggel és bátorsággal lehet kiérdemelni.

Loftus William Jones

Bödicker cirkálói azonban nem sokáig élvezhették ki győzelmüket, a színen ugyanis hamarosan megjelentek a bajba jutott brit cirkáló segítségére siető csatacirkálók és rombolók. A HMS Invincible csatacirkáló 12 hüvelykes (30,5 cm-es) ágyúi mozgásképtelenné tették a SMS Wiesbaden cirkálót és gyors visszavonulásra kényszerítették társait. A német hajók megmentésére induló rombolókat a brit 4. romboló flottilla támadása fogadta.

A HMS Shark makettje

A Shark legénysége - feltehetően senki nem élete túl a csatát a képen látható tengerészek közül

A flottilla hajói között volt a HMS Shark romboló is Loftus William Jones kapitány parancsnoksága alatt. A támadás során a rombolót gyors egymásutánban két sorsdöntőnek bizonyuló találat érte. Az első gránát a hidat érve súlyosan megrongálta a hajó kormányművét, majd a második a hajó gőzturbináit érte. A Shark könnyű célponttá vált a német tüzérek számára. Testvérhajója veszélyes helyzetét látva a HMS Acasta felajánlotta segítségét - hogy az ellenség és bajba jutott társa közé manőverezik -, de Jones, nem kockáztatván a másik romboló elvesztését, elutasította azt. Mindez idő alatt az ellenséges gránátok folyamatosan hullottak a Sharkra, három 4 hüvelykes lövegéből kettőt harcképtelenné téve és lekaszálva legénységüket. De Jones kapitány sérülései ellenére személyesen vezette az utolsó harcképes löveg tüzét. Nem sokkal később egy újabb találat leszakította a kapitány lábát, de ő tovább irányította az egyre fogyatkozó legénységű ágyút. A végsőkig kitartó romboló helyzete végül tarthatatlanná vált, amikor egy német romboló vette felé az irányt. A kapitány felismerve a veszélyt parancsba adta a hajó elhagyását. Nem sokkal később két torpedó csapódott a rombolóba, és a Shark hullámsírba merült.

A legénység még életben maradt tizenöt tagja, köztük a kapitány is, mentőtutajokra szállt a süllyedő hajóról. A hajón szolgáló összesen 93 főből végül mindösszesen hét ember élte meg, hogy másnap a Vidar nevű dán teherhajó fedélzetére húzzák. A többiek, köztük a súlyosan sérült parancsnok a tengerbe vesztek. Testét Svédországban mosta partra a tenger, ahol most is pihen.

A fentebb említett három Viktória-kereszt birtokossal ellentétben, Loftus Jones tetteit csak jóval a csata után ismerték el. Míg a többiek mind 1916 szeptemberében kapták meg kitüntetésüket, addig Jones kapitány csak a következő év márciusában. Abban, hogy erre végül sor kerülhetett a kapitány bátorsága mellett elsősorban özvegye kitartása játszott szerepet, aki nem nyugodott bele, hogy férje hőstette ne kapja meg a megfelelő elismerést, és a hajó életben maradt tengerészeinek elbeszélése alapján összeállította férje utolsó perceinek történetét. A jelentés végül sikeresen eljutott Beattyig - aki időközben átvette Jellicoe helyét a Grand Fleet élén – ő pedig habozás nélkül felterjesztette a kapitányt a posztumusz kitüntetésre.

*

Fentebbi írásunk egy cikksorozat kezdő darabja, ahol a Viktória-keresztet elnyert katonák tettei alapján mutatjuk be a háborút. Ha nem akarsz lemaradni Somme hőseiről, akkor kövesd blogunkat, vagy facebook oldalunkat!

...és végül egy ötödik hős. :)

Evan-Thomas altengernagy Jack nevű kutyája a HMS Barham fedélzetén. A négylábú május 31-én a jütlandi csatában sebesült meg.

Szerzők: Fóris Ákos és Polónyi Ádám