Első világháború - a 100. évfordulós Page

Az Első világháború - a 100. évfordulós Page blog a megegyező nevű Facebook-emlékpage része. Kövessetek minket Facebookon is! https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruA100EvesEvfordulosPage

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

A rációtól a heroikus balgaságig - Clausewitz és a Nagy Háború

2014.08.21. 12:41 Fóris Ákos

Ehrt-PreussischesRouletteOPT.png"Sokat citálgatják Clausewitzet, de annál kevesebben olvassák." (Bülow)

"Már nevének puszta említésétől is a rosszullét fog el"

- fakad ki egy levelében Hans von Seekt, Mackensen egykori vezérkari tisztje Clausewitz állandó citálása kapcsán. Clausewitz jól ismert idézeteinek Coelho szerű idézése ma is virágkorát éri a hadtörténethez konyítók körében. Ki ne hallotta volna már azokat a banális közhelyeket, hogy "a háború a politika folytatása egyéb eszközökkel", vagy éppen "az előre nem látott lehetőséget azonnal használd ki, s az előre nem látott nehézségekre rögtön tettel felelj".

Csakhogy Clausewitz messze nem ennyire banális. Visszatérve Mackensen jobbkezére, von Seecktnek a weimari köztársaság unalmas éveiben olyannyira bögyében lett Clausewitz, hogy úgy döntött - el is olvassa. S lám csodát, azzal találta magát szemben, hogy bizony Clausewitz tanításai nem teljesen azok, mint amit ő tanult a katonai akadémián.

Cikkemben azt fogom megvizsgálni, hogy milyen Clausewitz (félre)értelmezések mozgatták az első világégés idején a korabeli stratégákat.

Clausewitz a sztár

KitchenerSmOpt.jpgAmikor 1831. november 16-án este 9 órakor Carl von Clausewitz befejezte nem túl hosszú földi pályafutását, semmilyen jele nem volt, hogy nevét a hadászat prófétájaként fogják emlegetni. Magával a nagy művel sem készült el, s feleségének szerkesztésében jelent meg 1832-ben. Ám amikor ismételten kiadták A háborúról című könyvet húsz év elteltével, bizony az első kiadás 1500 példánya közül nem egy még a boltok polcain porosodtak. Elsősorban ez nem annak volt köszönhető, hogy műve azt a napoleoni időt idézte fel, amely még nem számol például a vasúttal, hanem hogy a filozofikus hajlammal rendelkező teoretikus "metafizikus ködén" nem igen láttak át. Ennek megoldására az 5. kiadás gondozója - egy bizonyos August von Schlieffen - azt ajánlja, hogy a filozofikus részeket egyszerűen át kell lapozni.

Hogy miképp is került elő ez a mű a süllyesztőből talán éppen Helmuth vont Moltkének köszönhető. Amikor 1823-ban a porosz hadiakadémia padjait koptatta éppen Clausewitz volt az intézmény igazgatója, aki nagy hatást gyakorolt rá. Olyannyira, hogy egyszer megjegyezte, hogy a Biblia és Homérosz művei mellett csupán a Vom Kriege gyakorolt rá hatást. Viszont azt is le kell szögeznünk - ha helyhiányában kifejteni nem is tudom -, hogy ez nem jelenti azt, hogy Moltke clausewitzi módon fogta volna fel a hadművészetet.

Cél az ellenség teljes megsemmisítése (Schlieffen)

Schlieffen_Alfred_Graf_FM_10005099-r1.jpgAmint már fentebb is írtuk, von Schlieffen sokat tett azért, hogy hivatkozási alappá váljon a német hadseregben a Clausewitz neve és szentenciái. Viszont Schlieffen ennek szellemében cselekedett?

Schlieffen és Clausewitz konfliktusa kapcsán általában a politika és háború viszonyát szokták kiemelni. Való igaz, a Schlieffen-terv legnagyobb fiaskójának azt tekinthetjük, hogy Belgium semlegességének megsértésével a Német Császárság kiprovokált egy háború az Egyesült Királysággal szemben, mégis ennek részletezésétől most eltekintek, s csak a későbbiekben térek rá cikkemben. Egyrészt amiatt, mert Schlieffen alapvetően apolitikus jellem volt, s nem voltam olyan ambíciói, mint a Bentmann-Hollweget utasítgató von Moltkénak, vagy az 1918-as rendszerváltást önhatalmúlag elindító Ludendorffnak. Másrészt a hadsereg-politika no meg Clausewitz viszonya mélyebb problémákra vezethető vissza, mint Schlieffen terve. Emiatt csak azokból a tényezőkből mazsolázok, mely közvetlenül a tervvel kapcsolatos.

Schlieffen - magát Clausewitz hűséges tanítványának tartva - az alábbi sorokat jegyezte le:

"A háborúról maradandó értéke (...) a megsemmisítés gondolatának hangsúlyozásában van. Clausewitz szerint a háború "a fegyveres döntés legfőbb törvénye alatt áll." Számára az ellenséges haderő megsemmisítése volt az első és mindenek felett álló cél. Ez a tanítás vezetett bennünket Königgrätznél és Sedannál."

Ez az idézet Schlieffen két alapvető Clausewitz-adaptáció hibájára is rámutat. Egyrészt nála is a Clausewitz életműből - hasonlóan, csak ellentétes előjellel találhatjuk majd Liddell Hartnál is -  megsemmisítő háború kerül előtérbe.

Másrészt rámutat Schlieffen abbeli hajlamára, hogy taktikai döntéseket általánosítson a stratégia szintjén. A Schlieffen-terv egyik legnagyobb hiányossága az volt, hogy Clausewitz koncentrikus és excentrikus formáról való elméletét félreértette. A porosz hadíró kiemelte, hogy koncentrikus formát csupán erőfölényben lehetséges használni, ennek ellenére a cannaei csata tapasztalatira hivatkozva az áttörés helyett az átkarolást erőltette Schlieffen.

Tízezer golyó nyereség (Foch)

Marsal_Ferdinand_Foch,_velitel_vsetkych_dohodovych_vojsk_na_zapadnej_fronte.jpgClausewitz francia recepciója 1849-es francia fordításával kezdődött el, ám ekkor még a francia hadiakadémiának nem túl hízelgő volt a véleménye, hiszen az intézmény szerint ez a metafizikus mű a maga laza szerkezetével nem alkalmas a háború megismerésére. Ezzel szemben 1880-as években - pont amikor a németek részéről megjelennek az első kritikák - Franciaországban Clausewitz reneszánsz tör ki. Valószínűleg valami hasonló történt, mint ami az 1805 utáni Poroszországban: egy háborús vereség arra irányította a vesztes állam vezetőinek a figyelmét, hogy az ősellenségtől vegyenek át reformokat - az oktatástól egészen az államigazgatásig. Mivel minden német katonai szaklap Clausewitzre hivatkozott, így hát el is kezdték a franciák olvasni - úgy, ahogy.

Amikor a világháború későbbi nagy hatású francia hadvezére, Ferdinand Foch, a francia hadiakadémia oktatója megjelentette A háború elvei című könyvét 1903-ban, akkor magát Clausewitz követőjének vallotta. Csakhogy hihetetlen, hogy

"A tűzfegyverek tokéletesedése még jobban megmutatta a támadás erejét... igazolja ezt a józan ész és a történelem. Percenként 10 lövést leadó puskával felszerelt 1000 védő 10000 golyót lő ki, ugyanezzel a puskával 2000 támadó 20000-t. A nyereség tehát 10000 golyó... Láthatjuk tehát, hogy a tűzfegyverek tökéletesedésével mennyire megnövekszik a tűz materiális hatása a támadó javára. És mennyivel nagyobb mértékben nő ennek következtében a támadó erkölcsi fölénye a védő felett."

Azt úgy gondolom, nem nagyon kell magyaráznom, hogy mennyire nem működött ez a teória az első világháború
idején.

Erről leginkább az 1916. július 1-jei sommei támadásban résztvevő a tyneside-i négy zászlóaljat tömörítő 103. dandár mesélhetne, amely úgy vesztette el élőerejének döntő részét, hogy csupán a saját maga első (!) vonalába ért el. Erről lásd: 

https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruA100EvesEvfordulosPage/photos/a.525106447557308.1073741829.524951857572767/533871316680821/?type=3&theater

De hogy erről mit is mondott Clausewitz?

A védelem könnyebb a támadásnál, mert általában a bevárás adta időnyereségből és a terep, valamint a földrajzi viszonyok kihasználásának előnyéből eredőestormaanval.jpgn, egyforma eszközöket feltételezve, könnyebb valamit megtartani, mint meghódítani.

Viszont ennyivel nem rendezhetjük le a kérdést. Ugyanis annyiban Foch valóban Clausewitz tanítványának mondhatta magát, hogy azt, a Clausewitztől eredő s a korban mantra szerűen ismételt megállapítást, miszerint "a számbeli fölény napról napra döntőbb jelentőségű lesz." Csakhogy utóbbi megállapítás nem írja felül a többi körülményt Clausewitznél. Érdemes idézni ennek kapcsán Clausewitz művének azt a passzusát, melyet valószínűleg a későbbi francia marsall parafrazeált:

"Ha 1000 emberünk tűzharcot folytat az ellenség 500 emberével, a teljes veszteség mindkét fél veszteségéből tevődik össze. 1000 ember kétszer annyit lő, mint 500, viszont az 1000 embert több találat éri, mint az 500-at, mert feltehető, hogy sűrűbben állnak. Ha feltételezzük, hogy a találatok száma ugyancsak kétszeres, akkor a veszteség mindkét oldalon egyenlő. 500 főből pl. 200 válnék harcképtelenné, és 1000-ből ugyanannyi. Ha az 500 ember mögött ugyanannyi volna tartalékban, tűzhatáson kívül, akkor mindkét oldalon 800 harcképes ember állna, ebből azonban az egyik fél 500 embere friss, teljes lőszerkészlettel és teljes erőben, a másik 800 embere viszont már leharcoltan, kevés lőszerrel és meggyengülve. Az a feltevés, hogy 1000 embernek, pusztán nagyobb létszáma miatt, kétszeres vesztesége lenne, persze nemigen állja meg a helyét, mert azt, aki erejének felét tartalékban tartja, bizonyára nagyobb veszteség is éri. De a legtöbb esetben 1000 harcos talán már az első pillanatban fölénybe kerül, elűzi az ellenséget állásából, és visszavonulásra kényszeríti. Vajon e kétrendbeli előny ellensúlyozza-e azt a hátrányt, hogy a 800 főből álló, de a harc hatására bomlófélben levő erő olyan ellenséggel áll szemben, amely észrevehetően nem gyengébb, és 500 friss harcosból áll — további elemzéssel nem dönthetjük már el, s ezért a tapasztalatra kell támaszkodnunk."

Több szempontból is érdekes lehet számunkra ez a rész. Egyrészt egy lövészárok háború esetében, ahol a védekező fél folyamatosan utánpótláshoz juthat, könnyen kialakulhat a védekező javára a kétrendbeli előny. Ugyancsak nem foglalkozik azzal a megállapításával sem Foch, hogy "1000 embert több találat éri, mint az 500-at, mert feltehető, hogy sűrűbben állnak", tehát óriási veszteségekre lehet számítani.

 

Politika a háború szolgálóleánya (Moltkétól Ludendorffig)

Amikor megjelent Clausewitz művének második kiadás, a kiadás gondozói egy apró, de annál lényegesebb változtatást eszközöltek a szövegen.

Az 1. kiadásban így hangzott az említett szövegrész:

"Ha a háború meg akar felelni a politikai szándéknak... akkor olyan esetekben, amikor az államférfi és a hadvezért nem egy személyben egyesül, csak egy lehetőség marad: a hadvezér legyen tagja a kabinetnek, hogy cselekedeteinek fő momentumaiban részt vegyen."

A 2.-ban viszont már így:

"Ha a háború meg akar felelni a politikai szándéknak... akkor olyan esetekben, amikor az államférfi és a hadvezért nem egy személyben egyesül, csak egy lehetőség marad: a hadvezér legyen tagja a kabinetnek, hogy az annak tanácskozásaiban és legfőbb döntéseikben kivegye a részét."

4eda4352df497f8d8daa0cacd0cfabbao.jpgAmint láthatjuk, a második megfogalmazás erősen megnöveli a hadvezér hatókörét. Amíg az első első esetben a cél elsősorban az volt, hogy a hadvezér kötelessége döntéseit felülbírálás végett a kormány elé terjeszteni, addig utóbbi már a háború irányításának legfőbb döntéseit tenné a kezébe.

A konfliktus már megjelent a német egyesítési háborúk esetében is, ahol a Moltke vezette német vezérkar csupán nehezen nyelte le azt a tényt, hogy politikai szempontoktól vezérelve Bismarck sem az osztrákok, sem pedig a franciák totális vereségét nem kívánta. Ez az egyensúly bomlott meg akkor, amikor az "öreg kormányost" elküldte a friss német uralkodó.

A német alkotmány alapján a politikát és hadvezetést a Legfelsőbb Haditanács koordinálta. Ebben semmi különleges nem is lett volna, csakhogy II. Vilmos képességei nem tették lehetővé azt, hogy fenntartsa a politikus és hadsereg közötti egyensúlyt. Így a császári hadsereg egyfajta elszabadult hajóágyúként jelentkezett az 1910-es évekre. A vezérkar főnöke közvetlenül érintkezett a császárral, de súlyosabb gond volt, hogy terveit nem egyeztette sem a külügyminiszterrel, sem pedig a kancellárral. Ennek pedig végleges következményei lettek, hiszen "katonai ügyé" degradálódott a Belgium semlegességének megsértése, mely Nagy-Britannia hadba lépését provokálta ki, illetve a korlátlan tengeralattjáró háború, mely révén sikerültaz antant oldalára állítania az Amerikai Egyesült Államokat Természetesen e államok hadba lépését nem csak a német politikára való reakcióként értelmezhetjük, de e német lépések hatása katasztrofális volt.

30008671-r1.jpg

Lásd Nagy-Britannia hadba lépéséről a posztunkat: https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruA100EvesEvfordulosPage/photos/a.525106447557308.1073741829.524951857572767/715794938488457/?type=3&theater

 

A német vezérkar működéséről szóló korábbi posztunkat itt találhatjátok:

https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruA100EvesEvfordulosPage/photos/a.525106447557308.1073741829.524951857572767/536837899717496/?type=3&theater

S hogy e deformációnak mekkora jelentősége volt, azt jól mutatja Hindenburg 1920-ban megjelent önéletrajzírása: 

"A háborúról olyan könyv, mely soha nem avul el. Szerzője Clausewitz, aki ismerte a háborút, és ismerte az embereket. Rá hallgattunk. Áldásunkra volt, amikor őt követtük és balszerencse származott abból, ah eltértünk tőle. Mennyire óvott a politika túlkapásaitól a hadvezetés területén."

+ Clausewitz, a 20. század ősbűne (Liddell Hart)

liddellhart 1914.jpgAz utolsó értelmezés némileg kakukktojásnak tűnhet, ugyanis a világháborúnak nem egy hadvezére jegyezte le, hanem a brit hadsereg egyszerű századosa, aki egyike volt azoknak, akik 1916 júliusában kezében egy pisztollyal vagy egy pálcával vitték katonáikat a brit történelem legnagyobb mészárlása felé a Sommenál. Viszont azért fontos mégis foglalkoznunk Basil Henry Liddell Harttal, egy metodista lelkész fiával, ugyanis a huszadik század egyik legnagyobb brit stratégiai teoretikusát tisztelhetjük benne.

Le kell szögeznünk, hogy a brit Clausewitz recepció igencsak szegényes volt az első világháborúra. "Egyszer megpróbáltam elolvasni Clausewitzot, de semmire se mentem vele" - jegyezte meg egy angol tiszt a benyomásait az ikonikus műről. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az első világháborús brit közvélemény a német teoretikusban alapvetően az "Európa rákfenéjét" adó "militarista-porosz" mentalitás hordozóját látta.

Liddel Hart leszögezi:

"Clausewitz félreértett tanításai nagymértékben hozzájárultak az első világháború kitöréséhez, és nagy hatással voltak annak lefolyására. Az első világháborúból viszont logikusan következik a második."

Természetesen mondhatjuk, hogy Liddell Hart csupán Clausewitz félreértelmezéseiről szól, viszont azt is megállapítja Stratégia című örökbecsű könyvében, hogy Clausewitz sokat tehet félreértelmezéséért. Ehhez viszont két megjegyzést meg kell tennünk. Egyrészt könyvét nem sikerült befejeznie, s mint láttuk, a későbbi kiadásokban még szövegváltoztatások is történtek, tehát a szerző szándékai ellenére olyan önálló életre kelt a műve, miképp a Nietzsche húga által összeállított A hatalom akarása című kötet, mely kiindulópontja lett a "Nietzsche és a fasizmus" (Lukács György) elméleteknek. Másrészt Liddell Hart nem mindig volt igazán figyelmes olvasója Clausewitznek. Legfőképpen az látszik, hogy eltéved a bonyolult clausewitzi fogalomrendszerben, s így az "abszolút", a "valóságot", a "korlátolt" és a "megsemmisítő" háború definícióiban, s csupán az utóbbival foglalkozik.

Szakirodalom

E cikk alapján Perjés Géza főleg 1983-ban megjelent Clausewitz című műve adta. Ezentúl felhasználtam Clausewitz A háborúról, Liddell Hart Stratégia illetve Bence László Az állóháború harcászati és hadászati előzményei című kötetét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elsovilaghaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr896612597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.