Első világháború - a 100. évfordulós Page

Az Első világháború - a 100. évfordulós Page blog a megegyező nevű Facebook-emlékpage része. Kövessetek minket Facebookon is! https://www.facebook.com/ElsoVilaghaboruA100EvesEvfordulosPage

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

Kipling pokoljárása - trauma, önvád és gyász egy gyászoló apánál

2014.11.01. 08:13 Fóris Ákos


„Tudod Sam, azért olyan rövid és zagyva és összevissza locsogó, mert hiszen egy tömegmészárlásról mi értelmes dolgot lehetne elmondani? Végül mindenkinek meg kell halnia, hogy sose mondjon vagy akarjon többé bármit is. A tömegmészárlásról legyen teljes a csend, s ez így van mindig, ez alól csak a madarak kivételek.” (Vonnegut)

 

 Az Úr egy sírt jelölt, 
Hogy őrködjem felette. 
De látta: vénülök, 
S a követ elgörgette. 
Egy nap a nagy Időben, 
Egyetlen óra tette! 
Az angyal látta könnyem, 
S a követ elgörgette. 

 Máté 28, 2.

 

 

 John Kipling hadnagy az Ír Gárda 2. zászlóaljának 1915. szeptember 27-i támadása során eltűnt.

John Kiplinget a sorozóbizottság először kirostálta a haditengerészethez jelentkezők közül. Apjához hasonlóan nagyon rossz volt a látása, a táblán már a második sor elolvasása is nehézséget okozott számára. A hadsereg sorozóbiztosai is hasonló módon álltak a 17 éves ifjúhoz, ám egy Nobel-díjas apa számára nem jelenthetett gondot az, hogy fia részt vegyen nemzete nagy küzdelmében. Így az író egy barátjának, Lord Robertsnek, az Ír Nemzeti Gárda ezredesének segítségével bejuttatta a brit hadigépezetbe fiát. 

A Warley laktanyabeli kiképzése nem tükrözte a háború valóságát. Tipikus felső középosztálybeli alárendeltként a kiképzés mellett élte viktoriánus társasági életét, krikettezett no meg néha ellátogatott éjszakai klubokba is. Annyiban lógott ki, hogy apjához hasonlóan élénk érdeklődéssel figyelte a belsőégésű motorral meghajtott járműveket, maga is motorozott. Közben a háború hírei, a belgiumi német atrocitások és a Lusitania katasztrófája még inkább megerősítették abban, hogy minden eszközzel fel kell venni a harcot a német barbarizmus ellen, s ezt követően még inkább szorgalmazta, hogy fia aktív szolgálatba lépjen.

A kiképzés befejeztével John 1915 augusztusában kelt át a csatornán. Itt fel is kereste a 18. életévébe lépő fiát a haditudósítóként a háború ügyét szolgáló világhírű író.

Jack bevetésére a BEF eddigi legnagyobb hadműveletében, Haig loosi offenzívájában került sor. Haig jelentős erőfölényt hozott létre mind tüzérség, mind élőerő tekintetében. A siker érdekében először használtak a britek gázt. Klórgázt fúvattak az ellenséges állásokra, csakhogy legtöbb helyen a senki földjén megállt a gáz s nem egy alkalommal pedig a szél visszafújta a brit állásokra. Ugyan a támadás már elkezdődött szeptember 25-én, Jack és bajtársainak osztályrésze az volt ezen a napon, hogy a zuhogó esőben meneteljenek Haquin felé.

Haig a tartalékban tartott új hadseregek bevonásával kívánt új lendületet vinni a támadásba. Haig eredeti tervei szerint a tartalékoknak már egy nappal korábban az arcvonalhoz kellett volna érnie, de mivel a tartalék igen messze volt a brit arcvonaltól, a lovasság támadása elakadt, a zuhogó eső pedig hátráltatta a menetelést

Az ír gárdisták 26-án hajnalban megérkeztek a településre, de délutánig nem kaptak semmilyen parancsot. Ekkor ismét menetparancsot kaptak és 26 éjszakáján jutottak el a kijelölt pontig, ami egy egykori német árok volt. A fáradt, bőrig ázott, 48 órája jószerével semmit nem evő legénység számára még 500 métert előre kellett haladnia a Loos és Hulluch közötti útszakaszra.

Elvileg reggel 10-kor kellett megkezdődnie a támadásnak, de ekkor még javában zajlott s sorok rendezése. Délután 4-ig az út menti árkokban várakoztak az ír gárdisták. Ugyan érte őket tüzérségi támadás, nem volt jelentős veszteség.

Délután 4-kor mintegy tízezer brit katona kászálódott ki az árkokból, köztük Jack is. S ekkor elindultak  tíz oszlopban, „mindegyik úgy ezer katonából állt, mind úgy haladt előre, mintha a gyakorlótéren hajtana végre alaki gyakorlatot”. A németek előbb döbbenten néztek, majd mikor úgy 1500 yardra megközelítette az embertömeg a német vonalakat, a német géppuskások megkezdték a tüzelést.

„Soha géppuskáknak nem volt ilyen egyszerű dolguk…felforrósodó csővel és olajban úszva pásztáztak ide-oda az ellenség sorain. Az egyik géppuska azon a délutánon egyedül 12.500 töltényt lőtt el. A hatás megsemmisítő volt. Az ellenség százával hullott a szemünk előtt, de példás rendben, megszakítás nélkül folytatták menetelésüket – amíg el nem érték a második német állás épségben maradt szögesdrótját. Ezzel az átjárhatatlan akadállyal szembesülve az életben maradottak megfordultak, és kezdtek visszahúzódni.” (John Keegan: Az első világháború)

Délután fél 5 körül a szétvert 2. zászlóalj katonái elkezdtek visszaszivárogni a saját vonalaikhoz. A visszavonulók közt nem volt John Kipling, viszont halálát sem látta senki.

Egyszerűen eltűnt.

Rudyard Kipling számára fia elvesztése három szempontból is feldolgozhatatlan traumává vált.

Először is, mert Jackkel különösen szoros volt a kapcsolata. Nem csak amiatt, mert egyetlen fiúgyermekként ő volt a Kipling név továbbvivője, hanem az író Jack fiához való viszonyával kompenzált egy másik gyászt. Amikor Jack még mindössze 2 éves volt, a 7. életévében járó nővére, Josephine amerikai útjuk során tüdőgyulladást kapott és meghalt.

Másrészt maga Kipling akarta és szerette volna, hogy a viktoriános középosztálybeli ifjúság színe javához hasonlóan fia is katona tisztként szolgálja a birodalmát. Rudyard Kipling számára megbocsáthatatlan vétekké vált, hogy elintézte felvételét a hadseregbe.

Mégis talán a legfeldolgozatlanabb trauma az a test hiánya volt.

Maga a tény nem volt rendkívüli. Az első világháborúban meghaltak legalább harmadát sosem sikerült azonosítani. Amikor elesett egy katona a senki földjén, az esetek jelentős részében temetetlenül hevert ott hetekig, akár hónapokig is. A különböző tüzérségi robbanások testére földet hánytak, rosszabb esetben az emberi maradványokat darabokra szaggatták, ezáltal azonosíthatatlanná tették.

Az első világháború kialakította a közösségi gyász rítusait. Minden települések felállították a maguk hősi emlékműveit, megjelentek az ismeretlen katona sírjai, a gyászolókat - amennyiben eljutottak oda - az egykori csatatereken mértanilag pontosan parcellázott, egyen keresztekkel megjelölt sírok sokaságából álló katonai temetők várták. Az emlékművek, sírkertek nemcsak több százezer ember halálának utólagos magyarázatára, a nemzeti patriotizmus építésére szolgáltak, hanem a gyászolók számára is helyet biztosítottak a gyász rítusainak gyakorlására, mivel a meghalt szeretett fiú, apa, férj sírja nem volt fellelhető, vagy éppen csak a család számára elérhetetlen volt. 

Maga Kipling is csatlakozott a közösségi gyász rítusaihoz, sőt maga egyik előremozdítója is volt. Kipling csatlakozott a Sir Fabian Ware jóvoltából létrejött sírgondozó bizottsághoz (Imperial War Graves Commission, mai nevén Commonwealth War Graves Commission), amelynek tagjai a világ minden táján az elhunyt nemzetközösségi katonák emlékére kert-szerű hadisírokat létesítettek és gondoznak. Kipling választotta a nagyobb sírköveken látható "Nevük örökké fennmarad" (Their Name Liveth For Evermore) idézetet a Bibliából, valamint az "Isten ismeri" (Known unto God) mondatot az ismeretlen katonák síremlékére. Ezenkívül két kötetben megírta annak a seregnek a történetét, amelyik szolgálatában a fia harcolt.

 „Az ’eltűnt’ mindig azt jelenti, hogy meghalt.” Azután beállt abba a keserves menetbe, mely az elkerülhetetlen rendben végigjárta a haszontalan érzelmek sorát." (Kipling: A kertész)

A tragédiát követő hetekben tömegestől érkeztek a Kipling házba a részvéttáviratok. Felvették a kapcsolatot több ír gárdistával, hogy megtudjanak valamit fiúk utolsó perceiről, haláláról. Egy Bowe nevű katona állítólag a visszavonulás közben látta, hogy amint bekötve ül Jack repeszek által szétroncsolt szájjal, a fájdalomtól sírva. Eszébe jutott, hogy segít, de végül nem tette, mert nem akart megalázni egy tisztet.

Kipling felesége tovább hitt abban, hogy fia fogolyként még élhet valamelyik német hadifogolytáborban vagy táborkórházban. 

Az eltűnt ifjút a Hadügyminisztérium 1919 áprilisában nyilvánítottá holttá.

Kipling a háborús emlékezettel leginkább A kertész című novellájában vet számot. A szeretett hozzátartozó elvesztésére, az "eltűnt" kategória jelentésére illetve a katonai temetők hangulatára mind-mind rerlektál ebben a műben.

De mégis az igazi személyes gyász az alábbi, 1916-ban megírt versében tárul fel:

Jön-e hír rólad édes fiam Jack?
Ma sem már.
Mikor térsz haza, ki mondja meg?
Nem hoz hírt sem a szél, sem az ár.

Mikor szól valaki felőled?
Ma sem már.
A mélyből van-e visszaút?
Nem hoz hírt sem a szél, sem az ár.

Óh kedvesem, vajon lelek-e vigaszt?
Ma sem már,
soha már.
Ám szégyent fiam tette nem fakaszt - 
Azt nem viszi el sem a szél, sem az ár.

Büszkeség lett a kárhozat,
mindig 
és örökre már,
mert feláldoztad a fiadat
és többé már
nem adja vissza sem a szél, sem az ár.

Kipling halálát követően több mint 50 évvel szenzációs hír futott végig a világsajtóban: megtalálták John Kipling holttestét. 1992 óta sírköve is van a St Mary's ADS Cemetery Haisnes településen. Viszont sokan vitatják a "felfedezést", egyes szakértők szerint Arthur Jacob holttestét rejti a sír, s akkor Jack maradványainak holléte ismét a homályba vész.

 

 

 

 

 

 

 

Kipling kálváriájáról 2007-ben készítettek filmet, mely  magyar szinkronnal megtekinthető a Youtube-on.

14 komment

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://elsovilaghaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr866849605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2014.11.01. 14:22:27

Tiszta elmebetegség: mindenáron katonát csinál a fiából, majd persze sokkolja a halála.
Mégis, mire számított, hogy krikettpálya a harctér??
A parancsnokok döntései alapján persze pontosabb lenne vágóhídnak nevezni... :(

csorsza 2014.11.01. 16:07:41

Most csalódtam Kiplingben. Valójában egy degenerált idióta volt.

Nevem Earl 2014.11.01. 16:14:31

A tartalmi érdekességek ellenére ez egy rendkívül rosszul szerkesztett cikk.

Fluffer 2014.11.01. 17:17:26

Most akkor hogy hívták a fiút? Jack, vagy John? A cikkben össze-vissza tűnik fel többször hol ez, hol az a név.

GERI87 2014.11.01. 17:39:34

@csorsza:

Idealista volt.
Mint sokan mások akkor és most is.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2014.11.01. 17:40:36

Nagyon jó film, és persze szomorú is. Kipling egy kedves figura, aki háborús uszítóvá lesz, és a brit katonai fensőbbség híveként a fiát is beprotezsálja a háborúba, mert azt hiszik, nem eshet baja.

Egyébként a Jack a John becézése. És a James-szé is.

Andrea Kosaras 2014.11.01. 17:43:42

A cikk érdekes, de itt ennek a mondatnak hiányzik a vége:Az emlékművek, sírkertek nemcsak

Bona Fides 2014.11.01. 18:37:46

Sok hülye férfi kisfiúkorából menti át a katonásdit felnőtt korára, s amikor lángba borítják a világot, rájönnek, hogy ez bazmeg nem játék és látványosan szenvednek.

Vajon mit gondolt ez az idióta, amikor a hadseregbe protezsálta a saját gyerekét????

Tiszta szerencse, hogy Opiék feltalálták az atombombát, azóta nem mernek olyan vehemenciával háborúskodni.
Most aztán a politikával teszik tönkre a világot.....

Fóris Ákos 2014.11.01. 21:02:33

@Andrea Kosaras: Köszönöm, javítva. Örülök, hogy érdekesnek találta a cikket. :)

ROTFL Manó 2014.11.01. 23:09:30

@Fóris Ákos: Én nem találtam érdekesnek a cikket, de itt van még egy hiba:

"Egy Bowe nevű katona állítólag a visszavonulás látta, hogy amint ül Jack bekötött, repeszek által szétroncsolt szájjal és a fájdalomtól sírva."

VISSZAVONULÁS LÁTTA ?

Nem maradt ki véletlenül eközül a két szó közül a "KÖZBEN" szó?

ROTFL Manó 2014.11.01. 23:13:05

"...látta, hogy amint ül Jack bekötött, repeszek által szétroncsolt szájjal és a fájdalomtól sírva."

...látta, ahogy Jack bekötözve ül, repeszek által szétroncsolt szájjal, a fájdalomtól sírva.

Először így jobb a szórend, másodszor ha be van kötözve a szája, akkor hogy látta, hogy sír a szája?

Fóris Ákos 2014.11.02. 09:43:39

@ROTFL Manó: Köszönöm az észrevételeket, elnézést a hibákért, javítom.

tommygun 2016.06.01. 12:04:51

És akkor még valami, ami sajnos rosszabb a sima gépelési hibánál, mert nekem az jön le belőle hogy a szerzőnek lövése sincs a témáról: Lord Roberts az Ír Nemzeti Gárdának csak tiszteletbeli ezredese volt, ahogy még féltucatnyi más híres egységnek is. Roberts valójában a brit birodalmi haderők egyesített főparancsnoka volt 1904-ig, szóval nem egy baráti ezredesről volt szó ahogy a cikk elég felszínesen sugallja.

Talán még súlyosabb a másik tévedés, amiből nekem az jön le hogy szerzőnk legfeljebb felszínesen nézett utána Kipling 1. VH-s szerepének. A "My Boy Jack" nem a fiáról szól (és ennek köszönhető hogy az olvasókat megvezeted a a Jack/John kérdésben), hanem a jütlandi csatáról. "Jack Tar" az angol haditengerészetben a matrózok gúnyneve (mert régen kátránnyal (tar) védték a hajukat a tetvek ellen). Amikor írta, 1916-ban, még nem is tudhatta hogy John meghalt.

Azt a ziccert is kihagytad, hogy bár John - és több százezernyi társa - a brit propaganda hatására jelentkezett önkéntesnek, valójában éppen Kipling volt az, aki vezető szerepet játszott ebben a propagandagépezetben. Pont Kipling személyes tragédiáját hanyagolod, azt hogy ilyen személyes tragédián keresztül kellett szembesülnie azzal hogy bizony ő küldött egy egész generációt a halálba. Igazából az teszi tragédiává, hogy Kipling nem egy cinikus, hazug manipulátor volt, hanem őszintén hitt a brit birodalmi felsőbbrendűségben. A flamand sárban aztán nemcsak az ideológia vérzett el, hanem a birodalom is, ami mostanára oda vezetett hogy London gyakorlatilag egy pakisztáni enklávé Angliában. És még nincs vége a hanyatlásnak. A hanyatlásnak pedig az is része, hogy a saját identitásukat megtagadó angolok számára Kplinget olvasni politikailag inkorrekt és már-már elítélendő.

tommygun 2016.06.01. 17:30:16

bocsánat,most látom hogy két éves posztot sikerült megtalálnom :o