Az orosz és amerikai elnök beszélget.
Az orosz elnök így szól:
- Nálunk nincs antiszemitizmus, hiszen a leningrádi
konzervatórium tagjainak 40 százaléka zsidó.
Az amerikai elnök válasza:
– Mi meg nem tartjuk nyilván.
Ki lőtt le több embert: a magyarok 1941-44-ben vagy a szerbek 1944-45-ben? Kinek a megszállása volt borzalmasabb: a magyaroké a Szovjetunióban vagy a szovjeteké Magyarországon? Ki a nagyobb mészárosa a huszadik századnak: Hitler vagy Sztálin, holokauszt vagy holodomor?
„1. A hitleri oldal »hóhérai« a párhuzam mellett foglalnak állást, mert ez megbocsátással szolgál nekik.
2. A hitleri oldal »áldozatai« a párhuzam ellen vannak, mert megbocsátást látnak benne.
3. A sztálini oldal »hóhérai« a párhuzam ellen vannak, mert vádat látnak benne.
4. A sztálini oldal »áldozatai« a párhuzam mellett vannak, mert vádként szolgál számukra”
Todorov, Tzvetan: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. század. Ford.: Bethlen József. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. 76-77. old.
Ki ne ismerné, vagy hallott volna ezekről a vitákról. Olyan tudományos viták, melyek átszűrődnek a közéletbe, s a hideg kvantitatív adatok morális tartalmakat kapnak. De valóban van-e értelme annak, hogy ezek az adatok morális tartalmat kapjanak? Valóban a számok minősíthetnek népeket "gyávává" vagy "hősiessé", "nácivá" vagy "kommunistává"?
A következő írásban azt akarom bemutatni, hogy az első világháború ilyen módon való szemlélete miképp is adta a holokauszthoz való egyik utat elsősorban a német, de a magyar társadalom számára is.
*
Közismert tény, hogy minden hadviselő ország közvéleménye erős antiszemita hagyománnyal lépett a világháborúba, gondolva Franciaországban a baloldaltól megrettent jobboldal által kitermelt Dreyfus-ügyre és Maurras Action Française-ére, az oroszországi pogromokra vagy éppen Bécs szellemi légkörére, melyet mind Brigitte Hamann (Bécs és Hitler http://www.europakiado.hu/in...dex.php?l=h&s=3&n=628), mind Gerő András (Se nő, se zsidó http://www.libri.hu/konyv/gero_andras.se-no-se-zsido.html) megfelelőképpen bemutat. Ehhez képest Németországban jó volt a helyzet, hiszen „csak” a szalon antiszemitizmus dívott, viszont a háború paranoiája rögtön célkeresztbe állította a zsidókat, pontosabban a kisebbségeket.
1914 augusztusának első napjai minden hatalom fővárosában a megnyilvánult a háborús nacionalizmus eufóriája. Ez az eufória nem csak a több ezer torokból skandált hazafias jelszavakban és a felvirágozott katonák tömött soraiban nyilvánult meg, hanem xenofóbiában. Minden állam esetében napirenden volt az ellenséges államok állampolgárainak internálása, a spontán népharag pedig az ellenséges hatalmak nagykövetségeit, vállalatait vette célba, mely megnyilvánult a kifosztott szentpétervári német nagykövetségben, vagy szinte minden államban az „ellenséges” tulajdonban lévő boltok kirakatainak bezúzásában.
Szerb ellenes zavargás nyomai Szarajevóban Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően
Ebben a légkörben könnyen a tömeg és a populista politikusok célpontjai lehettek a kisebbségek. Párizsban vagy Berlinben egy akcentussal vagy tájszólással beszélő, esetleg egy idegen, rossz hangzású vezetéknévvel rendelkező állampolgár könnyen verést kaphatott, mert a tömeg kémnek tekintette.
Kifejezetten érzékeny volt ez a helyzet a zsidók esetében. A 19. században kialakuló, a „zsidókérdést” gazdasági-társadalmi kérdésként kezelő antiszemitizmus célkeresztjébe került rögtön az uzsorás, az árdrágító, a hadimilliomos zsidó (ahogy a Bolond Istók írta: hadimilliomosch) képe. Ugyancsak a Dreyfus ügy óta a zsidó, mint az őt befogadó nemzetállam elárulója is jelen volt a közgondolkodásban, mely Júdás szerep majd a tőrdöfés elméletben csúcsosodik ki.
Mégis a legfőbb vád a zsidósággal szemben az lett, hogy frontkerülők. Hitler a zsidóságra utalva azt dörögte nagygyűlésein, hogy a világháború „elpusztította a legjobbakat és megőrizte az értékteleneket.” Martsekényi Imre kormánypárti képviselő az első zsidótörvényre utalva azt írta, hogy a valódi numerus clausus a frontvonalban volt.
A többségi társadalommal való áldozatvállalás legfőbb jeleként - a háború kitörésekor közzétett nyilatkozatokon túl - különböző statisztikákat tettek közzé a zsidóság szerepvállalásáról a háborúban. 
Reichsbund jüdischer Frontsoldaten plakátja 1920-ból
Ami rövid távon pozitívnak tűnt, hosszú távon nem igazolták a várakozásokat. Egyrészt ugyan mind a katonának behívott izraeliták németországinak megfelelő aránya, mind a 12000 ezer elesett zsidó katona - akik között volt az első elesett Reichstag képviselő is - igazolták az áldozatvállalást, az antiszemiták ezekben a statisztikákban is megtalálták a maguk érvrendszerének megfelelő adatokat. Így például 1916-ban közzétették a sorozásra behívottak adatait, de valamilyen okból nem tették közzé annak eredményeit. Ebből már rögtön jött a szóbeszéd, hogy amiatt nem tették közzé, ugyanis bár hívta a zsidókat a haza, biztos nem tettek ennek eleget gyávaság vagy árulás miatt.
Hirdetés Gelsener Zeitung 1933 május 3. számából
A hosszabb távú és végzetes következménye pedig az lett, hogy megosztotta a zsidóságot a háború. Nem abban osztotta meg, hogy ne küzdöttek volna hazájuk győzelméért, hanem amiképp a többségi - keresztény - társadalom látta őket. Ugyanis meggyökeredzett az az elképzelés, miszerint külön kezelendők a hátországban maradtak illetve a fronton lévők. Amikor 1933-tól folyamatosan jelentek meg az antiszemita intézkedések s rendeletek, az átlag német polgárt azzal nyugtatták - s azzal nyugtatta magát -, hogy e intézkedések csak a zsidóság értéktelenebb részére vonatkozik, míg a valóban "jó zsidók" pedig - időlegesen - különböző kivételekben részesedtek, ezáltal őket nem sújtották ezek az intézkedések - annyira.
A magyar példa"Ebbe a húsz százalékba nem lehet beleszámítani: a hadirokkantat, a tűzharcost, továbbá hősi halált halt szülőnek gyermekét és a hadiözvegyet." 1938. évi XV. törvénycikk a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról 4. § a.
"Amennyiben a jelen törvény másképp nem rendelkezik, rendelkezéseit nem lehet alkalmazni:
1. olyan tűzharcosra (1938:IV. tc. 1. §), vagy az 1914-1918. évi háborúban hadifogságot szenvedettre, aki a sebesülési érem viselésére jogosult és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült, vagy olyan hadirokkantra, aki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért legalább egy ízben kitüntetésben részesült;
2. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy aki az ellenség előtt tanusított vitéz magatartásáért más kitüntetésben legalább két ízben részesült, valamint arra, akinek atyját az 1914-1918. évi háborúban arany, vagy legalább két ízben nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki;
3. arra, akit az 1914-1918. évi háborúban a kardokkal ékesített III. osztályú vaskoronarenddel tüntettek ki, vagy aki ennél magasabb és ugyancsak a kardokkal ékesített kitüntetésben részesült, valamint ennek gyermekeire;
4. arra, aki a jelen törvény hatálybalépésekor legalább ötven százalékban hadirokkant, továbbá annak feleségére és gyermekeire, aki a jelen törvény hatálybalépésekor hetvenöt vagy száz százalékban hadirokkant;
5. arra, aki az 1914-1918. évi háborúban hősi halált halt személy özvegye vagy gyermeke" 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról 2. §
Ennek a megkülönböztetésnek a zsidók által való elfogadását rója fel leginkább hibájául, bűnéül a zsidó közösségeknek Hannah Arendt az Eichmann Jeruzsálemben című könyvében, míg Saul Friedländer pár hónapja -ha rövidítve is... - magyarul is olvasható könyvében (A náci Németország és a zsidók 1933-45 http://www.multesjovo.hu/hu/konyvkiado/elozetes/saul-friedlander-a-naci-nemetorszag-es-a-zsidok-1933-45.html) tárja fel a zsidó lakosság elidegenítésének politikáját, melynek végrehajtásába a zsidó közösségek is - tudtuk és szándékuk nélkül, az adott helyzetben a legracionálisabb döntést hozva (erről bővebben ajánlom Zygmunt Baumann Modernitás és holokauszt című művét http://www.libri.hu/konyv/a-modernitas-es-a-holokauszt.html) - belekeveredtek.
